Arundhati Roy: A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma

A könyvet másodszori nekifutásra tudtam elolvasni, de örülök neki, hogy most kitartottam.

Az első harmada tele izgalmas karakterekkel, színes életekkel, költői leírásokkal. Izgulunk Anjunért, aki hermafroditaként születik, de édesanyja a gyerek megbújó női nemi szervét hat éven át titkolja még a férje előtt is. A gyereket még ez után is fiúként nevelik és buzgón látogatják a szent helyeket, hogy a kis alkalmatlan nyílás beforrjon. Anjun azonban, határozottan férfias testfelépítése ellenére nőként szeretne élni, és hamarosan meg is találja az utat egy Khwabgah-hoz, vagyis egy olyan közösséghez, ahol az Indiában harmadik nemként elismert Hijrák élnek: eunuchok, transzvesztiták, transznemű emberek, akik valamiért nem kaphatnak helyet sem a nők, sem a férfiak világában.

Az élet persze itt sem könnyű. Ám, mire mindenkit megismerünk és megkedvelünk, nagyjából kiismerjük magunkat az egzotikus nevek között és megszokjuk, hogy nem érthetünk minden urdu és hindi kifejezést, akkor hirtelen megszakad a történet. Pont úgy, hogy a sorozatoknál szokott, a legizgalmasabb résznél.

Első alkalommal itt adtam fel és most is kellett némi erőfeszítés, hogy átverekedjem magam a második részen, ami inkább hasonlít egy indiai politikai tablóhoz.

Arundhati Roy 1997-ben robbant be az irodalmi köztudatba, amikor első könyve, Az apró dolgok istene, elnyerte e Booker díjat. Húsz évvel később jelent meg ez a regénye, A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma. A kettő között szépirodalmat nem, de több kötetnyi esszét, pamfletet, cikket írt, miközben bejárta az országot, hogy közvetlenül tapasztalja meg a sokféle igazságtalanságot, korrupciót, Pakisztán kiválása indította zavargásokat. Ezek a tapasztalatok jelennek meg a második részben.

(Tudtátok, hogy Pakisztán neve betűszó? Azoknak a tartományoknak az első betűi adják ki, amelyek kiváltak Indiából: Pandzsáb, Afganisztán, Kasmír, Iszlámábád, Szind, Tuharisztán. Én nem tudtam  )

Lassan ezt a szakaszt is átszövik az egyéni történetek, de ezek epizodikusak és elképesztően véresek. Amikor már alig-alig bírható a rettenet, akkor mintha egy új regény kezdődne, ismét szerethető szereplőkkel.

A harmadik részben négy egyetemista útját követhetjük két évtizeden át, ahogy különböző politikai oldalt választanak és váltanak.

Végül az első és harmadik rész összeér, hogy a második borzalmai után egy kis megnyugvást adjon. Mert, ahogy egy beszélgetésben Roy elmondta: „csak az irodalom képes arra, hogy összefűzze a nemi erőszakot, Kasmír elfoglalásának rettenetével, a kasztrendszer erőszakával és a költészet gyönyörűségével.”

Arundhati Roy (2017), The Ministry of Utmost Happiness, Penguin Random House, UK

Arundhati Roy (2017), A felhőtlen Boldogság Minisztériuma, Helikon Kiadó Kft, Budapest