Izgalmas, amikor egy puzzle néhány darabja összepasszol és kirajzolódik a kép egy részlete. Így érzem most, amikor végre nekiindultam felfedezni Skóciát és az olvasmányok, a történelem és a gyerekkori angolórák dalai összekapcsolódnak, hogy érthetővé vagy legalább érezhetővé tegyék Skócia történelmének egy izgalmas szakaszát.

Ha skót írót kell mondani, akkor esetleg eszünkbe jut Robert Louis Stevenson, és valami tán rémlik A kincses sziget izgalmából, vagy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete borzongásából. A helyi könyvklubon viszont szerencsére épp egy olyan művét szavazták meg olvasásra és megbeszélésre, amiben Skócia történelmének egy kalandos fejezetét dolgozza fel. A Kidnapped [Az elrabolt fiú] egy kiskamaszoknak szóló kalandregény, amiben a skót alföldi jófiút, akit pénzéhes nagybátyja elraboltat, egy skót felföldi vagány húz előbb a csőbe, hogy aztán egymásra utalva végigkalandozzák a Felföldet. A vörös köpenyesek elől menekülnek, akik úgy gondolják, hogy egy gyilkosságnak a két férfi nem csak szemtanúja, de tettesei voltak. A gyéren lakott, esős, mocsaras, vad vidéken mintha madarak repítenék a híreket, hogy mindig a bujdosók előtt járjanak. Így kapnak szállást, élelmet, orvosi segítséget is a szabadban töltött hetek után.

Bár az angol katonák elől menekülnek, azoknak épp csak a vörös egyenruhájuk villan fel időnként a könyvben, a regény igazából Skóciáról és annak megosztottságáról szól. 1752-t írunk, nem sokkal a Jakobita felkelés (1745) leverése után vagyunk. A Jakobiták – akik nem keverendők össze a Jakobinusokkal, bár a nevük ugyanúgy a Jakab névből ered és a század is stimmel, de ők egy országgal odébb küzdöttek, mint tudjuk – szóval a Jakobiták a Stuart ház visszaállítását szerették volna elérni, nem szívelhették az új királyt, Vilmost, aki a presbiteriánus egyházat propagálta és az angolokkal sem akartak közösködni, pedig 1707-ben kimondták a két ország egyesítését.

A Jakobiták leverése után kemény megtorlások jöttek. Tilos volt minden, ami felföldi: a skótkockás kelme, a skót-szoknya – ami ugye nem szoknya, hanem kilt!!!! 🙂 – a skótduda, de még a felföldön beszélt skót kelta/gael nyelv is. Megszüntették a klánok saját bíráskodását, sok klán főnöknek kellett menekülnie, földjeikre az angolokhoz lojális birtokosokat ültettek.

Na, de miért csak a felföldiek szenvedtek? Nem csak ők szenvedtek, de az alföldiek sokkal közelebb álltak az angolokhoz és nem csak földrajzilag. A Felföldön a feudális kötelékek szervezték az életet, a klán főnöke mindenható, a földművelés kezdetleges volt, miközben az Alföldön már virágzó városok csábították a szélekről az embereket. A Felföld a múltat, az Alföld a jelent és a lehetséges jövőt jelentette. A regényben a 16 éves alföldi David a kalandok során tanulja és szereti meg a felföldi kultúrát.

A fent említett puzzle egy másik darabkája: csodálatos első angol tanárom, Kálmán bá’ egyik kedvenc nótája volt a Loch Lomond. Most is hallom ahogy a kis alagsori angol teremben az ő baritonján zeng a skótok siráma. Nem nehéz ezekkel az emlékekkel most itthon éreznem itt magam. 🙂 Volt viszont egy sor, amit soha nem értettem. Ha Kálmán bá’ elmondta annak idején, hát elfelejtettem. Aszongyahogy: “You’ll tak the high road and I’ll tak the low road and I’ll be in Scotland afore yea, but me and my true love will never meet again on the bonnie bonnie banks of Loch Lomond“, vagyis Te mész a felső úton, én az alsón, én hamarabb érek Skóciába, de soha nem fogunk már találkozni a Loch Lomond partján. De miért? Hát azért, mert ez azokról a férfiakról szól, akiket Londonban végeztek ki, ahova a szerelmük is elkísérte őket. Hazafelé a fiúk már a “felső” úton mentek, így soha nem találkozhattak már a kedvesükkel.

A csodálatos Loch Lomond partján magasodik a Ben Lomond, az első Munro, amit megmásztam. A Munrok 3000 lábnál (kicsit kevesebb, mint 1000 m) magasabb csúcsok, amiből Skóciában épp 282 van. Mintha nálunk 282 Kékes lenne :-D. A Munro gyűjtés itt nemzeti sport, amit így egy megmászása után már értek is. 3 órát kapaszkodtunk felfelé csodálatos időben, majd 20 méterre a csúcstól elkezdett esni az eső, úgyhogy nincs fotó a csúcsról 😦 A két óra alatt, míg lejutottunk végig szakadt, ez azonban nem akadályozta meg a később érkezőket. Félmeztelenre vetkőzve, széles mosollyal kaptattak felfelé. Egy bizonytalan keleti kislánnyal találkoztunk, aki körül angyalszárnyként lebegett az olcsó kis átlátszó esőkabátja a hatalmas szélben. – Messze van még a csúcs? Mennyire biztonságos tovább menni? – Eléggé el volt veszve, úgyhogy rábíztuk őt két fickóra, aki láthatóan tudta, hogy merre van az előre, így neki sem kellett visszafordulnia.

Mire leértünk ronggyá áztam, de csodálatos érzés volt. Nem tudom, hány Munrot fogok összegyűjteni és mennyi idő alatt, de az biztos, hogy mindegyikkel teljesebb lesz a Skócia puzzle, bár szerencsére soha nem lesz kész.