Hogy lehet megírni egy regényt négy hét alatt? Nem is akármilyet. Kazuo Ishiguro harmadik regénye, a Napok Romjai, elnyerte a Man Booker Prize-t, az angol nyelvű irodalom egyik legrangosabb díját, 40 nyelvre fordították le, és a belőle készült film nyolc Oscar jelölést szerzett. És miért kell megírni egy könyvet négy hét alatt?
Ishiguronak, előző könyvének sikere miatt, alig jutott ideje az írásra. Amikor épp nem közönségtalálkozókon vett részt, akkor két telefonos megkeresés között emailekre válaszolt. Tarthatatlan volt az állapot, ezért radikális lépésre szánta el magát. Bár általános vélemény, hogy kb. négy órát lehet folyamatosan intenzív írással tölteni, ő úgy döntött, hogy négy héten keresztül napi 10 és fél órán át fogja a következő könyvét írni a hét hat napján. Reggel 9-kor kezd neki és este 10:30-kor teszi le a tollat (helyettesítő klaviatúrát). Közben egy órát engedélyez magának ebédre és kettőt estebédre. A felesége erre az időszakra átvállalja az összes amúgy általa szokásosan végzett (!!!) házimunkát, ő pedig nem veszi fel a telefont és nem nyitja ki a levelezőprogramot.
És megcsinálta! Időnként ugyan kicsit furán viselkedett a szünetekben, annyira, hogy a felesége aggódva kérdezte, nem kéne-e inkább berekeszteni ezt a kísérletnek sem utolsó vállalkozást. De Ishiguro csak írt és írt. A mondatokat nem javította, és az sem érdekelte, ha a délután írt jelenet ellentmond a délelőttinek. A lényeg az volt, hogy előbukkanjanak az ötletek és kibomoljon a történet. A negyedik hét végére megszületett az anyag, amivel még sok szerkesztési feladat volt, de a karakterek éltek, a sztori összeállt és a jelentek is megvoltak.
A regény Stevens, egy angol főúri ház főkomornyikjának belső monológja, csodálatosan egységes és elképesztően modoros nyelvezettel, amely az érzelmeknek semmilyen teret nem enged. Miközben csak arról szól. A méltóságról, ami egy főkomornyik legfőbb ismérve és szakmai nagyszerűségének fokmérője, és arról mi mindent illik feláldozni ennek oltárán. A hűségről és annak veszélyeiről. És a szerelemről, amelyről egyáltalán nem lehet szót ejteni, mégis, kimondatlanul is, a legfontosabb szál a történetben.
Stevens 6 napos utazása alatt, egykori gazdájának gyönyörű Ford automobiljában, végiggondolja az életét és fontos felismerésekre jut. Ahogy olvassuk a gondolatait, ha jól figyelünk, mi mindig egy kicsit előtte járhatunk. Halljuk a sok-sok ki nem mondott érzést a főkomornyik szakmai kötelességként csúcsra járatott stiff upper lip*-je mögött, hogy egy két fejezettel később – bár továbbra is racionalizálva – ő is megértse az összefüggéseket. Hihetetlenül izgalmas pszichológiai utazás ez a néhány nap Stevens-szel a kies Anglia tájain, amelyeknek már az ország nevében is megmutatkozó ‘nagy’-sága “talán éppen a szembeszökő drámaiság vagy látványosság hiányában” keresendő, összehasonlítva Afrikával vagy Amerikával, amelyek “a tárgyilagos néző szemében, ebben biztos vagyok, alábbvalónak bizonyulnának, éppen illetlen hivalkodásuk okán.” … hasonlatosan az “igazán nagy főkomornyikhoz”, aki “úgy viseli a hivatását, akár a finom úriember az öltönyét: … akkor és csak akkor veti le, amikor ő akarja, méghozzá csakis a legteljesebb magányban. Amint mondottam, ez méltóság dolga.”
*stiff upper lip – a híres angol hidegvér, amellyel bármilyen helyzetben ki tudják zárni az érzelmeket, és arckifejezésük sem árulja el, ha mégis megérintené őket valami.
Kazuo Ihiguro (1988) The Remains of the Day, Vintage Books, New York
Kazuo Ishiguro: Napok romjai, Európa Könyvkiadó, 2020.