“There are some matters I shall have to take to the grave with me, and Kim is one of them” Angleton
“Vannak bizonyos ügyek, amelyeket a sírba kell vinnem magammal, Kim egy ilyen ügy.” Angleton.*
Azt szeretem, amikor egy könyv olvasása közben olthatatlan vágy ébred bennem a jegyzetelésre. Biztosan sokan fognak most szörnyülködni, de én bele szoktam irkálni a könyvekbe. Ceruzával az igaz, de ez nem sokat segít, mert ki a fene fogja kiradírozni?
Az itt ismertetett könyvet** bizony eléggé kipreparáltam, miközben sok mindent tanultam belőle, sok minden elgondolkoztatott, egy szuper megküzdési stratégiára pedig nagyszerű példát találtam benne. Ezt szeretném veletek most megosztani.
Philbyt, az egyik legsikeresebb kettős ügynököt szinte mindenki szerette. A társaság lelke volt, hatalmas bulikat rendezett, ahol nagy piálások közepette szedte ki a brit titkosügynök kollégáiból az információt, amit aztán menetrendszerűen küldött tovább a szovjet megbízóinak. Elképesztő, hogy a komoly ivászatok alkalmával soha nem esett ki a szerepéből, ahogy az is, hogy a többi ügynökből milyen könnyű volt kivarázsolni az értékes információt. Ha filmen látnék ilyet, valószínűleg azt gondolnám, hogy kamu.
A könyv szerzője, Macintyre szerint Kim Philby két ügynökkel volt különösen jó barátságban: Elliott-tal, egy angol hírszerzővel, és Angletonnal, aki később több mint 20 éven át volt a CIA kémelhárításának vezetője. Mindketten nagyra tartották, Angleton egyenesen mestereként tisztelte és egyikük sem akarta elhinni, hogy kettős ügynök, amikor pedig már többen gyanakodtak rá. Mindkettejüket nagyon megrázza, hogy valaki, akiben maximálisan megbíztak, nem csak a barátságukat árulta el, de mindazokat az értékeket, amikben hittek, és átállt a ‘sötét oldalra’, és a kommunisták ügynöke lett.
Bár mindkét férfit egyaránt megrázta barátságuk elárulása, nagyon másképp reagáltak. Angleton bizalma végképp megrendült az emberekben és ettől kezdve mindenhol szovjet kémet látott. Az általa vezetett kémelhárítás minden kudarcánál annyit motyogott: “ez is Kim műve”. Paranoiája olyan mértékű bizalmatlanságot szült az ügyosztály munkatársai között, amelyben nem lehetett dolgozni, és amikor kiderült, hogy milyen illegális hajtóvadászatot tartott minden gyanús mozzanat kapcsán a kollégái ellen, akkor megváltak tőle. Hiába unszolták, se előtte, se nyugdíjaztatása után nem volt hajlandó soha Philbyről és a kapcsolatukról beszélni, sőt megsemmisítette az összes a kapcsolatukra vonatkozó dokumentumot a CIA levéltárából.
Elliott ezzel szemben nem csak sokat gondolkozott a Philbyhez fűződő kapcsolatán és Kim árulásán, de gondolatait rövid jegyzetekben meg is örökítette. Ezeket halála után Soha ne ítélj meg egy embert az esernyője alapján cím alatt találták egyberendezve. Az önironikus cím üzenet, amelyet legjobban ők ketten értettek volna meg. Néhány évvel azután, hogy otthagyta a MI6-et Elliott hosszasan mesélt John le Carrénak, a híres írónak, a Philbyhez fűződő barátságáról. Megengedte magának, hogy ne csak elítélje, hanem gyászolja is Philbyt, de a legfontosabb az a jelentés volt, amelyet barátja árulásának tulajdonított: nem szégyennek fogta fel, hanem a saját becsülete bizonyítékaként. Philby az állhatatos hűséget, Elliott saját fegyverét fordította barátja ellen, amely ragaszkodott egy nemes viselkedési kódexhez. Ebben pedig semmi szégyellnivaló nincs.
Sem Angleton, sem Elliott nem tudhatta, hogy működött pontosan Philby. Mi járt a fejében, milyen motivációk hajtották. Az viszont nagyon valószínű, hogy Elliott megküzdése ezzel a helyzettel egy sokkal nyugodtabb és megelégedettebb életet eredményezhetett.
*A könyveket általában angolul olvasom és nem mindig van kéznél a magyar változat, így esetenként a saját fordításomat adom meg.
** Macintyre, Ben (2014). A Spy Among Friends: Kim Philby and the Great Betrayal, Bloomsbury.
Macintyre, Ben: Kém a csapatban – Kim Philby és a nagy árulás (Gabo könyvkiadó, 2015.)