„Két középkorú kém ül a Keresztény Negyed egy apartmanjában, teát kortyolnak és udvariasan hazudoznak egymásnak az alkonyatban.” *
“Two middle-aged spies are sitting in an apartment in the Christian Quarter, sipping tea and lying courteously to one another as evening approaches.”
Szerintem ez majdnem olyan jó kezdőmondat, mint a híres „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” az Anna Karenina-ból, vagy a Moby Dick első mondata – „Szólítsatok Ishmaelnek!” – amiről egész doktori értekezések szólnak. A fenti mondat amúgy engem Rejtő híresen jó antre-inak egyikére emlékeztet:
„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”(Három testőr Afrikában)
A bevezető idézet Ben Macintyre egyik szuper, valós kémtörténetét indítja és tökéletesen leírja, hogy miről is fog szólni a könyv. Philby-ről már rengeteg könyvet írtak és még a kémhistóriákban kevéssé jártasak is tudnak róla tán annyit, hogy az egyik, ha nem a legsikeresebb, kettős ügynök volt, és évtizedeken át vezette a brit és amerikai kémelhárítást az orránál fogva. A második világháború előtt szervezték be az oroszok, majd hamarosan felvettette magát az angol titkosszolgálathoz, ahol szép módszeresen jutott egyre feljebb a ranglétrán, és csak 1963-ban bukott le végleg.
Ez a könyv arról szól, hogy bűvölte el az összes ismerősét: kémeket és diplomatákat, nőket és férfiakat, és hogy tudott két jó barátja és kém-társa előtt is 20-30 éven keresztül alakoskodni. A könyv lebilincselő. Szinte minden oldalon van valami, amitől leesik az ember álla. Kedvem lenne olyat játszani, hogy mondjatok egy oldalszámot és én választok egy mondatot a lapról, ami megdöbbentő.
A stílusa szikár. Képzeljünk el egy Nyáry Krisztián etűdöt 300 oldalon keresztül. Na, pont annyira letehetetlen. Pedig tele van személynévvel és szervezetek neveivel, amin az én szemem mindig átugrik, aztán csodálkozom, hogy nem tudom, ki-kicsoda. Mégis követhető, ha meg mégsem, akkor van név- és tárgymutató és irodalomjegyzék, amitől aztán az ember hirtelen el akarná olvasni az összes kém memoárját. A rengeteg sok idézet forrását a (számomra) legkellemesebb módon jelzi: oldalszám szerint a könyv végén, így nincs csillag, számozás vagy lábjegyzet, ami megtörné az olvasás lendületét.
Macintyre nem formál véleményt … és persze, hogy formál a források megválasztásával, az adatok összerendezésével … de hagyja a tényeket és a szereplők saját visszaemlékezéseit érvényesülni. Az eredmény, hogy nincsenek kényelmes válaszok, helyette felvet egy sor kérdést, amin még sokáig érdemes gondolkodni. Egy jolly joker magyarázat azért végighúzódik a könyvön: az angol felsőosztály elit klub mentalitása, a mi kutyánk kölyke hozzáállás, ami kötelezővé teszi, hogy összezárjanak, ha bármi vész fenyegetné a klubot, és amiben elképzelhetetlen, hogy valaki ne ugyanazokat az értékeket képviselje. Lehet kicsit fura, vagy akár extravagáns, hiszen mi bármit megtehetünk, de hogy a fennálló rendet alapjaiban tagadja, na nem, az lehetetlen.
Biztos sok igazság van ebben a magyarázatban, de csak és részben ad magyarázatot arra, miért nem tudták elképzelni Phylbiről, hogy szovjet kém. Annyi minden van még itt …
*A könyveket általában angolul olvasom és nem mindig van kéznél a magyar változat, így esetenként a saját fordításomat adom meg.
A könyv:
Macintyre, Ben, A Spy Among Friends: Kim Philby and the Great Betrayal, Bloomsbury, 2014.
Macintyre, Ben: Kém a csapatban – Kim Philby és a nagy árulás (Gabo könyvkiadó, 2015)