A külföldi életet választók közül mindenkinek más és más mértékben van szüksége a hazai szokások és kapcsolatok biztonságára, de a befogadó kultúrához valamilyen szinten kapcsolódnunk kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, hogy megtaláljuk benne a helyünket. Az ünnepek felerősítik és egyértelműbbé teszik ezeket az oldásokat és kötéseket.

Öt éve élek Skóciában. Egyéni- és párterapeutaként többnyire külföldön élő magyaroknak online segítek megoldani az új kultúra és megváltozott helyzet adta nehézségeket. Az ő történeteikből hoztam kettőt.

Akik egyedül vágnak neki a világnak talán hamarabb érzik meg, hogy tenniük kell azért, hogy ne szigetelődjenek el, ne legyenek magányosak. Sokan alulértékelik a felületes ismerősök szerepét, pedig egy új környezetben a pénztáros mosolya, a szomszéd köszönése vagy hogy a kávézó pincére már tudja, lattét vagy kapucsínót kérünk, az otthonosság első élményei lehetnek. Ezek a kapcsolatok válhatnak aztán a szociális hálónk vékony, de sűrűn szőtt szálaivá, amibe a fontosabb ismeretségek és barátságok szövődhetnek. Ezek közvetítik észrevétlenül a helyi kultúra szokásait, de csapdát is rejthetnek.

Ádinak könnyen mentek a felületes beszélgetések. Még alig tudott angolul, de már minden kalauzhoz és pultoshoz volt egy kedves, vagy vicces megjegyzése és jó füle volt hozzá, hogy a helyi szlenget és kiejtést megértse és beépítse a beszélgetéseibe. Hamarosan törzsvendég lett a legbefogadóbb közeg, egy skót kocsma világában és észre sem vette, milyen fontos része lett az életének az alkohol, amely abban is segítette, hogy elterelje a figyelmet a mélyebb kapcsolatok és a célok megfogalmazása felől. Nehezítette a helyzetét, hogy Skóciában talán még a magyarországinál is elfogadottabb a rendszeres italozás. Beleragadt ebbe az állapotba, ami a felszínen vidám és gondtalan volt, de hiányzott belőle a „felelősség saját magam felé és valaki, akinek nem mindegy, melyik piással dumálgat el” – mondta Ádi, amikor elhatározta, hogy megküzd az alkohollal és a céltalansággal és felkeresett. Szerencsére a munkahelyétől elképesztő támogatást kapott, a főnökei és kollégái egymást váltva álltak mellette, hívták, látogatták, bíztatták, hogy kitartson ital nélkül. Hatalmas erőt adott neki, hogy nem csak a „vicces piást” látták benne. Jó néhány hónap absztinencia után, elkezdett sportolni, terveket kovácsolni és lassan elhiszi, hogy meg is tudja valósítani a terveit.

Még nem lehet tudni, hogy a most körülötte levők közül kivel lesz – ha lesz – mélyebb kapcsolata, kiről tudja majd elmondani, hogy a nem csak haverja, de barátja is, de próbál türelemmel lenni. Észben tartja, hogy a mély barátságokhoz gyakran hosszú út vezet. Végülis a gyerekkori barátainkkal is hosszú évekig koptattuk együtt az iskolapadot, és 20-30 ember közül választottuk ki egymást.

Akik családdal költöznek külföldre kicsit másfajta nehézségekkel néznek szembe. Ők nem csak a kiköltözéssel és letelepedéssel kapcsolatos teendőket oszthatják meg egymással, de az élményeket, gondokat és örömöket is. Ráadásul az anyanyelvükön. A megváltozott körülmények azonban gyakran megváltoztatják a házaspár dinamikáját. Nagyon különbözően élhetik meg az új élményeket attól függően, hogy ki hogyan alkalmazkodik az új helyzethez, illetve mennyire könnyen sajátítja el a nyelvet, ki tudja-e fejezni magát úgy, ahogy szeretné, vagy korlátozottnak és emiatt korlátoltnak is érzi magát.

Béci és Bea tanárok voltak Budapesten és mivel a tantárgyuk alapján nem bíztak abban, hogy hamarosan el tudnának helyezkedni a szakmájukban, úgy döntöttek, nem csak országot, de szakmát is váltanak, vállalkozásba kezdenek. A megtakarított pénzüket hozzácsapták a ház eladásából szerzett összeghez, kutattak, üzleti tervet készítettek, felmérték a keresletet és eszerint választottak várost. Úgy tűnt mindent megtettek a siker érdekében.  A két gyerek is gyorsan beszokott az oviba, iskolába, a jövő bíztató volt. Aztán jött a pandémia. Hiába kaptak pénzügyi segítséget a brit államtól, a boltot be kellett zárniuk és a járvány csendesedésével valami munka után nézni. Béci egy gyárban tudott elhelyezkedni, Bea pedig ápoló lett egy idősek otthonában. A férfit a munka fizikailag és lelkileg is megterhelte. Nyelvileg eredetileg is Bea volt magabiztosabb, most Bécinek a cigiszünetben ugyanazzal a néhány ezer szóval operáló, különböző országokból érkezett munkások között esélye sem volt a fejlődésre. Egyre kevésbé látta a kiutat ebből az „átmeneti” helyzetből. Magába fordult. Eközben felesége számára egy sor társadalmilag elfogadott kapcsolódási lehetőség nyílt meg. Bár őt is fárasztotta a kemény fizikai munka és az egyre inkább rá maradó háztartási teendők, a gyerekek révén új ismeretségekre tett szert. A két kislány születésnapi zsúrjaiból a felnőttek számára is élvezhető társasági eseményt szervezett és bekapcsolódott az iskolai, óvodai közösségi munkába.

A házaspár között megfordultak a szerepek. Míg korábban Béci volt az, aki bíztatta, támogatta Beát, addig most a férfi szorult támogatásra, ami mindkettejük számára szokatlan helyzet volt. Újra kellett gondolniuk a kapcsolatukat. A saját családból hozott minták mindig meghatározóak, ezért a párterápiás munkában először ezeket vizsgáltuk meg, hogy kiderüljön, mit szeretnének és mit nem tovább vinni a szüleik családi működéseiből. Ezek a beszélgetések arra is rávilágítottak, mennyire sikerült a szüleikkel egyenrangú, felnőtt-felnőtt viszonyt kialakítaniuk, aminek egyik sarkalatos pontja épp az ünnepek rendje volt. Ahhoz, hogy külföldön is otthon érezzék magukat, be kellett engedni az angol szokásokat is, különösen a gyerekek miatt, akiknek a társaik miatt ez már természetes volt. Az új szerepek kialakításához és a saját család határainak kijelöléséhez jó alkalom volt a karácsony rendjének megváltoztatása. Nem volt már életszerű, hogy mindig a négy fős család utazzon haza a nagyobb családi ünnepekre, ahogy korábban tették, még akkor is, amikor ez anyagilag nagyon megterhelő volt. Inkább a nyugdíjas szülőket látnák vendégül Angliában – mondták. A családi kupaktanácsot kibővítettük a lányokkal, akik nagy lelkesedéssel vettek részt az új menetrend kidolgozásában, és ebben a közös családi projektben először tudott Béci ismét tevékenyen részt venni. Bea meglepetésére azt is vállalta, hogy ő beszéli meg a szülőkkel a karácsonyi terveket, akik meglepődtek ugyan, de végül is nem zárkóztak el az ötlet elől. A lányok meg örültek, hogy megmutathatják a nagyszülőknek az angol süti recepteket és elmagyarázhatják, mit is kell csinálni a fagyöngy csokor alatt, mielőtt megkóstolják a bejglit, amit természetesen továbbra sem maradhat el.

A karácsony sikere erőt adott Bécinek, hogy lassan elhiggye, hogy némi továbbképzéssel és egy kicsit másfajta iskolában ismét végezheti azt, amiben mindig is kompetensnek érezte magát. Újra taníthatott.

A változás katalizátora, ahogy más családoknál is, az új kultúrába könnyebben beilleszkedő gyerekek voltak, a rítus pedig a karácsony, ami ünneppé tette a változásokat.