A kutatás célja …
…ahogy azt Norvégiában gondolják
A norvég kollégák egynapos mini konferenciát tartottak a családterápiás kutatásról az EFTA éves vezetőségi és Kamarai ülésének keretében (2013, június). A négy előadás be a kutatások széles spektrumát mutatta a hagyományos, nagy mintán végzett egzakt vizsgálatoktól, a terapeuta saját személyes élményeinek és magánéletének boncolgatásáig. Bár az alkalmazott módszerek nagyban eltértek, a cél mindegyikben a terápiás kapcsolat feltárása, megértése és, ami a legfontosabb, ennek a tudásnak a közvetlen visszaforgatása volt a terápiába. Az eredményeket a terápiák finom-hangolására használták. A különböző vizsgálati módszerek és alkalmazásaik érdekes kérdéseket vetnek fel kutatásról és a terápiás kapcsolatról egyaránt.
A leghagyományosabbnak mondható kutatást Terje Tilden ismertette a STIC visszajelző rendszerről. Az eredeti STIC (Systemic Therapy Inventory of Change) eszközt Pinsof és társai fejlesztették ki azzal a céllal, hogy a folyamatos monitorozás segítségével hatékonyabbá tegyék a terápiákat. Korábbi kutatások szerint a családterápiás beavatkozásoknak mintegy fele sikeres, míg 10%-uk hatására a családok rosszabb helyzetbe kerülnek. A kliensek csak ritkán jelzik a hanyatlást illetve stagnálást, a terapeuta pedig nem feltételezi ezeket, sőt gyakran olyankor is kedvező változást tapasztal, amikor a családok nem.
A rendszer kidolgozásának hármas célja volt. Feltárni, hogyan változnak az emberek a terápiában, azonosítani az összefüggéseket a terapeuta viselkedése és a változások között, valamint ezt az információt a terápia során folyamatosan visszaforgatni a terapeuta és a szupervízor felé, hogy ezzel segítsék a terápia további menetének tervezését.
A módszer két kérdőívet tartalmaz a kliensek és egyet a terapeuták részére. Az egyik kérdőívet – egy hosszabbat – a család a terápia megkezdése előtt tölti ki, míg a másik kérdéseire, a családtagok minden ülés előtt online válaszolnak. Ez mindössze 7 percet vesz igénybe alkalmanként. A kezdő kérdőív 6 kérdéssorból áll, amelyek az alábbi témákat ölelik fel:
- demográfia
- személyes problémák és erőforrások
- származási család
- párkapcsolat
- családi működés
- gyermekekkel kapcsolatos problémák és erőforrások
Az ülések közötti kérdőív ennek egy erősen rövidített változata kiegészítve a terápiás szövetségre vonatkozó kérdésekkel.
A terapeuták a célokra, technikákra és a terápiás szövetség értékelésére vonatkozó kérdésekre válaszolnak minden ülés után.
A család visszajelzései kiindulópontként is szolgálhatnak az ülések indításához, például az egyes családtagok eltérő értékelésének feltárásával. A számítógépes rendszer azonban nem csak azt teszi lehetővé, hogy a terapeuták a család visszajelzését figyelembe véve tervezzék meg a további beavatkozásokat, hanem azt is, hogy egész információ halmaz segítségével összehasonlítsák az adott család és hasonló problémákkal küzdő kliensek adatait, a velük alkalmazott módszereket és ezek sikerét illetve kudarcát.
A rendszer rengeteg változót figyelembe vesz és ezeket a statisztika módszereivel rendszerezi, a komplex ám pusztán adatokra támaszkodó megközelítés azonban azt a megtévesztő képzetet keltheti, hogy a megfelelő beavatkozás kiszámítható és egy kis olajozással, néhány csavar meghúzásával a szerkezet ismét akadálytalanul fog zakatolni.
Családra szabott terápia
Rolf Sundet egy, az előzőnél jóval egyszerűbb visszajelző rendszer hasznát és eredményességét vizsgálta. A rendszer bevezetését – ahogyan a fentebb ismertetett esetben is – az a megfigyelés indokolta, hogy a terápia hatékonyságát legmarkánsabban a terápiás szövetség és a terápia korai szakaszában észlelt eredményesség jelzi legjobban előre.
A családtagok és a terapeuták minden ülés után két rövid kérdőívet töltenek ki, ami mindössze néhány percet vesz igénybe. Az OSR (Outcome Rating Scale), vagy Változás Értékelő Skálán az egyéni, kapcsolati, szociális és általános jól-lét mértékét kell egy 10-es skálán jelölni, míg a SRS (Session Rating Scale), Ülés Értékelő Skálán az ülést pontozza négy kérdés alapján, amelyek a terápiás szövetségre, illetve arra vonatkoznak, hogy a terápia céljait és feladatait illetően mennyiben van egyetértés a terapeuták és a család között.
A posztmodern és narratív elméleti alapokra épülő visszajelző rendszert 11 éve vezették be Norvégiában és ma már több ezer terapeuta alkalmazza. Az értékelőlapok megbeszélésével kezdik az üléseket, így a terápia menete a terapeuta és a család szoros együttműködésében alakul és teret kaphatnak a terápiás szövetséget érintő kérdések is. Megfogalmazódhatnak és beszélgetést indukálhatnak olyan érzések, amelyekről hagyományosan csupán a terapeuták és szupervízoraik feltételezései, fantáziái álltak a terapeuták rendelkezésére.
A kutatás rávilágított, hogy a visszajelző rendszer segít realizálni a kliensek terápiás céljait, elősegíti a nagyobb összhangot a szolgáltatást kérők és nyújtók között, előtérbe helyezi a család preferenciáit és mindezek hatására nő az eredményesség. Majdnem minden családtag és az összes a felmérésben részt vevő terapeuta hasznosnak tartja a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a terápia igazán személyre szabott legyen.
Kooperatív kutatás
Ottar Ness egy izgalmas kísérletet mutatott be egy lehetséges szakmai továbbképzési formáról. Öt, hozzá hasonlóan a narratív terápia szemléletét magukénak valló kollégájával együtt arra vállalkoztak, hogy közösen tanulják meg Johnella Bird kapcsolati nyelv-teremtő módszerét és közben a tanulási folyamatot is figyelemmel kísérjék és dokumentálják.
A kísérlethez John Heron részvételi paradigmáját és kooperatív kutatás elméletét adaptálták, amelynek alap ötlete, hogy a kutatást passzív kutatási alanyok helyett aktív, érdeklődő és elkötelezett társ-kutatók részvételével végzik, akiket a kísérlet minden fázisába, így a döntéshozatalba is bevonnak.
A kooperatív kutatás 4 szakaszból áll, amelyben reflexió és cselekvés váltakozik. Az első szakaszban a kutatótársak csoportja megegyezik a kutatás fókuszában, kutatási tervet készítenek, illetve megállapodnak a mindenki által elfogadott normákban és szabályokban. A második szakaszban a kutatótársak maguk is alanyokká válnak, és cselekvéseket hajtanak végre (egyénenként, kisebb csoportban vagy közösen), megfigyelik saját magukat és egymást, és végül feljegyzik az eredményeket. A harmadik szakaszban elmélyednek a tapasztalatokban és teljesen új értelmezés születik meg a kutatás fókuszában álló kérdésekről. A negyedik szakaszban a kutatótársak újra találkoznak, hogy megosszák a tapasztalataikat és értelmezéseiket, és döntenek az újabb cselekvési körről.
A norvég kollégák a fenti módszert annyiban módosították, hogy az első szakaszban csak a terapeuták ültek össze és irodalom-feldolgozás, video demonstrációk, szerepgyakorlatok és megbeszélések felhasználásával ismerkedtek Johnella Bird technikájával, majd amikor már úgy érezték, hogy alkalmazni is tudják, akkor minden terapeuta bevont a kísérletbe még egy családot is, akiknek elmondták, hogy mi a törekvésük és videón rögzítették az üléseket. A felvételekből aztán rövid részleteket csoportosan is megbeszéltek, illetve a családtól is visszajelzést kértek róluk.
A kísérlet eredménye egyrészt egy jól használható technika sikeres elsajátítása volt, másrészt bebizonyosodott, hogy a projekt jól alkalmazható folyamatos munkahelyi szakmai továbbképzésekre, a kollégákkal közös tanulás frissen tartja a terápiás gondolkodást, a video használata pedig különösen hasznos eszköze a közös tanulásnak. A résztvevők egybehangzó véleménye, hogy a módszert eredményesen lehetne használni a családterápiás oktatásban is.
A személyes – a szakmai
Per Jensen a norvég családterapeuták egyik „nagy öregje” arra volt kíváncsi, hogy a terapeuta saját magánélete hogyan befolyásolja a terápiás gyakorlatot. Úgy találta, hogy a kutatók nem tekintik elég jelentős komponensnek a terapeuta személyes élményeit és magánéletét ahhoz, hogy megvizsgálják a terápia folyamatára gyakorolt hatását ezért saját kutatásba kezdett a Megalapozott Elmélet (Grounded Theory) lehetőségeit kihasználva, hogy feltárja az összefüggéseket.
A Megalapozott Elmélet olyan kvalitatív kutatási paradigma, amely a hagyományossal ellentétes irányba halad. Nem egy hipotézisből indul ki, hanem összegyűjtött adatokból. Az adatokat csoportokba teszik és ezeknek a csoportoknak a viszonyát vizsgálják, ezt interpretálják és a folyamat végén jutnak el egy koncepcióhoz, egy lehetséges magyarázathoz.
Jensen hét családterápiában jártas terapeutát kért fel a kutatáshoz, velük készült a magánéletüket és meghatározó élményeiket is feltáró interjú, amit elemeztek, majd összevetették a terapeuták munkáiról készült videókkal. Az eredmény egy Kapcsolati Rezonancia Térkép lett, amely egyként szolgálhat a családterápiás gyakorlat konstruktív és kritikai támpontjaként és hasznos szemléleti keretét adhatja a terapeuta képzésnek is.
Az ismertetett kutatások mindegyike közvetlenül a családokért, azok bevonásával, aktív részvételével történt, így már a folyamat is jótékony hatással volt az adott terápiákra, erősítette az együttműködés légkörét. Mindez csak abban az esetben lehetséges, ha a terapeuta képes feladni a szakértő pozíciót és partnernek tekinteni a családtagokat, kicsiket és nagyokat.
A Megalapozott Elmélet vagy a Részvételi Kutatás olyan paradigmák, amelyek elméleti hátteret adnak ennek a nézőpont-váltásnak. Nem szétválasztják, hanem összekötik a terápiás gyakorlatot a kutatással és ezzel mind a kettőre megtermékenyítően hatnak, így a családok és a terapeuták is gazdagodnak általuk.
Ui.1
Az ORS és SRS skálákat Duncan, Miller, Sparks, Claus, Reynolds, Brown & Johnson, 2003-ban dolgozták ki és azóta sok országban váltak népszerűvé. Mindkettőt le lehet tölteni, akár ingyen is – a megfelelő szerzői jogok biztosításával – 19 nyelven, köztük szlovákul, románul és bolgárul is, csak sajnos magyarul nem. Talán érdemes lenne tárgyalni a szerzőkkel a magyar fordításról is.
Ui.2
Az érdeklődőknek:
Terje Tilden
(klinikus szociális munkás, társ-igazgató Modum Bad Research Institute)
az eredeti STIC – ről – http://www.family-institute.org/research/psychotherapy-change-project
érdekes cikk a szakmai készségek és a hatékony modellek pontos követésének összefüggéseiről a STIC és más kutatások kapcsán: http://www.psychotherapynetworker.org/magazine/recentissues/2011-julyaug/item/1325-clinicians-digest?tmpl=component&print=1
Rolf Sundet
(Egyetemi tanár, klinikai pszichológus, University College of Drammen, Norvégia)
Session Rating Scale (SRS) (Duncan, Miller, Sparks, Claus, Reynolds, Brown & Johnson, 2003) and the Outcome Rating Scale (ORS) (Miller, Duncan, Brown, Sparks, & Claud, 2003)
Ottar Ness
(Associate Professor a Buskerud University College-nál)
A teljes PhD dolgozat a kísérletről: http://arno.uvt.nl/show.cgi?fid=120762
Heron, J., & Reason, P. (2001). The practice of co-operative inquiry: Research “with”
rather than “on” people. In P. Reason & H. Bradbury (Eds.), Handbook of action
research: Participative inquiry and practice (pp. 179-188). London, UK: Sage.
Per Jensen, PhD
(az Institute of Social Work and Family Therapy professora, Diakonhjemmet University College)
a megalapozott elméletről: http://www.szociologia.hu/dynamic/SzocSzemle_2008_3_092_108_KucsereCs.pdf